she never wanted to be icarus, he was the one who taught her not to fly too close or she'd burn
she was going to crash into the surface of a supernova, and when it burned she was going to burned with it
Te miben hiszel?
1942.
Függöny, fel.
Mozdulatlan női test hever a földön. Csend a teremben, harapható a feszültség. Kialusznak a fények, merev lelkünkre telepedő sötétségben egyetlen angyali sugár tör utat magának, s körbeöleli a hölgyet.
Töretlen némaság. A nő vállai megremegnek, vontatott mozdulatokkal feláll. Tűzvörös ruhája szinte lángol, gyilkos angyalnak tetszik a körötte sziszegő feketeségben. Drámaian széttárja karjait; felsikolt, hogy a csillár műgyémántjai összerezzentek.
Énekel, ide-oda rohan a színpadon. Gyönyörű. Szemet kápráztató. Aznap éjjel három férfi is elvált a nőjétől.
Fiatal asszonyka, új a szakmában; azonban rendkívül tehetséges. Áriázik, dobhártyaszaggató, elegáns üvöltésekkel tarkítja előadását. Sokan azt sem tudják, mi folyik odafenn; tekintetük a veres ruhában feszülő kebleken, s a ki-kivillanó combokon legel.
És térdei megrogynak, előrezuhan; férfi rohan elő, mély, keserű hangon énekel a nézők felé. Megtorpan a holtnak tetsző nő mellett, majd lassú, gépies mozdulatokkal a test fölé hajol, s izmos karjaival betakarja azt. Arcát a vörös ruha mellrészébe temetve szaval, hangja fokozatosan halkul, amint torkában gombóc éledezik. Sír.
Elcsendesedik minden - aki figyelt, most lélegzetvisszafojtva várja a történéseket.
Mary-Jane meghal az alig negyed órás darab végén, s Philippe élete gyászos fordulatot vesz. A kettejük diadalittas meghajlását követő vastaps után besasszézó rendező változásra buzdítja a népeket - Philippe-pel ellentétben: pozitívra.
Magadra vagy utalva.
Szinte átlibben a folyosón. Nyakkendőjét igazgatja, tejszőke hajába túr, s aggodalmaskodva tekintget erre-arra. Követik? Nem. A tábor teljesen kihalt.
Lépteit szaporázza, elsuhanván egy nyitott ajtó előtt, int. James, indulunk.
Nyurga, szeplős fiú pattog ki utána, James, tizenhét éves komornyikjelölt. Széles e államokban övé a legízletesebb tea; erről azonban csak a hadnagynak van tudomása - aki most ősznek tetsző tincseit simogatva baktat keresztül a poklon, s nyugtalankodva sziszeg, siessünk, James, siessünk!
Kiérvén a gigászi épületből, kegyetlen égiháborúba csöppennek. Méretes, agresszív esőcseppek keresnek lakhelyet a hadnagy arcának gödreiben, James rozsdavörös kóckötegében. A fiú megborzong, agyában alternatívák tömkelege fut keresztül: nem most kellene tüdőgyulladást összeszedni. Fejét rázza, kihúzza magát, majd ura után siet.
A férfi a kikötő felé tart; fontos szállítmány érkezését várják. Az idő hajnali kettő felé hajlik, teherhajó tompán visító kürtje hasítja keresztül a megfagyott, hűvös levegőt. A hadnagy sóhajt, felemeli kezét és integet.
Némán figyelik a partot; a tenger vad hullámai elnyelik az angyalok könnyeit.
Kikötnek. A vasmacska súlyosan csobban, hogy a matrózfiú majd' a habok közé zuhan.
Pillantásaikkal kommunikálnak, azonnal értik egymást. A hidat leengedve a legénységből egy a hadnagyhoz rohan, s sietve kezet ráz vele. Suttogva beszélgetnek, mialatt visszamásznak a fedélzetre. A fiúcska a szállítmányhoz vezeti a férfit: tíz kiteregetett hullazsák.
– Köszönöm, Calvin. Isten óvjon benneteket. – A hadnagy megvárja, míg a Calvinnak nevezett tag eltűnik a vezérlőszobában; akkor aztán övéből kikapja csőre töltött pisztolyát, s rálő az első négy mozdulatlan hústömegre. Azonban mikor az ötödikre fogna fegyvert, váratlan fordulat hasít az éjszakába.
A hűs levegőtől elkékült ujjai rátapadnak a ravaszra - mégis hiába húzogatja, a fegyver nem sül el. Berobbanni, az megvolt, de érzi, a golyó nem jutott el a csőbe. Összevont szemöldökkel fordítja maga felé S&W-jét; meglepetten konstatálja, hogy a torkolatból tengerentúli vaskos, erős indácskák kunkorodnak ki. Levélkéik apróak, de rendkívül masszívak, hogy fel tudják fogni a vagy nyolcszáz kilométer per órával kisüvíteni kívánkozó töltényt.
– Meg a búbánat.. – A hadnagy meg tudná fojtani a legénység valamennyi tagját. – James, majd érdeklődje meg, mi nem volt nekik tiszta a teljes altatásban.
Elkezdi kicincálni fegyveréből az indákat, közben nesztelenül leguggol a hullazsák elé. Maga mellé helyezvén S&W-jét, kecses mozdulattal felnyitja a zsák száját. A pislákoló hajnalban répavörös fürtök kacsintanak rá, s egy álmos, kifejezetten morcos tekintet.
– Ki a pokol maga? – Az ötös hirtelen nyitja fel pilláit: a méregzöld szempár a vakság szélére kergeti a hadnagyot. – Megölöm, esküsz...
Mielőtt még újabb csokornyi gyilkos növényt növeszthetne, a hadnagy felpattan, s reflexből megkóstoltatja bakancsa talpát a fogollyal. Az ötös vére a fedélzet fapadlójára fröccsen, ráharap a nyelvére; szájában nyála vörös eleggyé keveredik.
Felmordul. Úgy tetszik, nincs ínyére a szituáció. Már el sem mereng azon, hol lehet, hogyan került oda, vagy miért; háta mögött összeláncolt kezeivel a vörös fiú csalántengert előcsalogatva a semmiből, támadni próbál. Sikertelenül: a hadnagy ismét képen törli lábbelijével.
– Komplikációk nélkül kívántam végrehajtani mindezt, de.. ha erre van szükség, ám legyen.
A férfi ismételten egy szintre helyezkedik a rabbal, annak feldagadt arcára fókuszál.
– Figyeljen, érti? Megmentem magát. Egy kicsit fájni fog; meghal. – Mély lélegzet. – Nem, nem szükséges még egy pofon, ugye? – Azzal a hadnagy az ötös homlokához tapasztja S&W-jét, s mutatóujját az elsütő billentyűre fonja.
Senki sem fog megmenteni.
A lány a semmiből zuhan elő.
Valami hajón lehet. Sok itt az acél, a füst és a fojtogató bűz.
Talán óceánjáró? Lehetetlen; ha sikerült neki, és valóban negyvennégyben van, nem járnak óceánjárók. Öngyilkos akció.
Akkor mégis hol a csudában lehet? Kilépve a sötétségből, végignéz magán: farmer, haspóló és poliészter pulcsi. Űrlénynek nézik majd - bár, tulajdonképpen az is. Sután vállat von, kócos, göndör tincseibe túr, s nekivág felfedezni a fedélzetet. Útközben elkap majd valami suhancot, s megnyúzza időtérben megfelelő ruha gyanánt.
Észrevételezi, hogy a hajó nem mozog; ezek szerint kikötöttek. Hál'Istennek, képtelen lenne még egy árnyutazásra. Több mint kilencven évet visszamászni; nem gyerekjáték. Ő is megfáradt kissé.
A fülkék ajtajának ablakaiban stíröli magát, csokoládébarna arcát meg beteges, sápadt kék szemeit. Enni kéne, suhan át a gondolat az agyán; újabb kanálnyi adag az inspirációhegyre. Megszaporázza lépteit, közben vadul hallgatózik.
Te, Sea. Van itt valaki. Megtorpan, mire a százhuszonkilences térségből kiszűrődő hangok abbamaradnak. Hátát a falnak passzírozza, erőszakolva testét, hogy az eltűnjön a tetőszerkezet vetette árnyékban.
Minimalista, kuplerájszagú hálófülkében találja magát, félmeztelen férfiak társaságában.
– Te úristen, Seamus!
Az emeletes ágy alsó részén ülő szőke katona pisztolyt kap elő a párnája alól, tüzet nyit; a golyó azonban társát találja el. A lányt - szó szerint - elnyeli a föld.